Mostar, ahol megállt az idő
Vannak helyek, amiket nem lehet csak úgy „útba ejteni”.
Na, Mostar pontosan ilyen 😏
Míg a szarajevói élmények a kultúra és a történelem találkozása köré fonódtak, ide megérkezni olyan volt, mintha egy festménybe sétáltunk volna bele: ahogy beértünk a városba, egyszerre csapott meg minket a déli forróság és a Neretva látványa.
Az folyó olyan kék, hogy színezni sem lehetne gyönyörűbbet... Amint megpillantjátok, minden úton töltött óra értelmet nyer majd.
Mielőtt azonban nekiveselkednénk a felfedezésnek és elmerülnénk az Öreg híd látványában... 😌
Ha most csatlakozol hozzánk, tudnod kell, hogy ez itt az első boszniai látogatásunk utolsó állomása – ami posztban mérve a harmadik. Szerintem érdemes elolvasnod az előző részeket, mielőtt ezt folytatod:
👉 Bevezető: Bosznia-Hercegovina
👉 Első állomás: Szarajevó
Így nemcsak a városok közötti utazást követheted végig időrendben, hanem azt is megtudhatod, mire érdemes számítani a költségek terén, miért nem kell megijedni a helyi rendőri jelenléttől vagy a végtelennek tűnő záróvonalaktól, és miért érdemes mindig tartani egy kis készpénzt a zsebben.
Ha pedig már elolvastad az előző részeket, akkor nincs más hátra… irány Mostar! 🌉
Ebben a városban néha épp az a legjobb, ha hagyjuk, hogy a sikátorok vezessenek. De mielőtt eltévednénk a mostari szűk utcák macskövein, inkább mutatom, merre kalandozunk ma együtt 💁🏻♀️
Mostar útikalauz:
Az egyes témákra kattintva leugrik a szövegben az adott részhez. Lent pedig bármelyik témára kattintva visszarepít erre a menüre.
Ami pedig a sárga kiemeléseket illeti, szintén kattinthatók, hogy ne kelljen felcsapnotok olvasás közben a Google-t 😉
Szarajevót elhagyni olyan érzés volt, mint amikor egy nehéz, de zseniális könyvet csapsz be – még órákig a fejedben pörögnek a képsorok. Ám a történelem nyomasztó súlya után valami egészen másra vágytunk.
Szarajevó irányából Mostar felé az út nem egyszerűen egy szokványos aszfaltcsík a hegyek között, hanem egy vizuális terápia... 😌
Ahogy az autó kanyarog a sziklák peremén, a táj elkezdi levetkőzni a komorságát, és átadja a helyét a mediterrán vadságnak – de mielőtt még teljesen belefeledkeznénk a romantikában, a Balkán gyorsan emlékeztetett minket, hogy itt a legszebb díszletek mögött is jelen van a nyers valóság.
A Neretva-kanyon mentén autózni olyan, mintha egy folyamatosan mozgó képeslapban ülnél: a folyó színe nem az AI műve és nem is Photoshop: az a hihetetlen, mély türkizkék csoda végigkísér az út mellett, és néha tényleg nehéz eldönteni, hogy az utat figyeld vagy a vizet.
A sziklák közé vájt alagutak és a hajtűkanyarok adják a tempót, de az ábrándos bámészkodásból hamar vissza tud rántani egy váratlan útmenti jelenet... 🙄
A Balkánt egyszerre lehet rajongva csodálni és értetlenül szemlélni.
Itt a kontrasztok nem finomkodnak: az egyik ablakon kinézve ott a természet felfoghatatlan szépsége, a másik oldalra tekintve pedig a legváratlanabb helyeken felbukkanó kéregetők toporognak az út szélén a markukat a kocsik felé tartva...
Ez a jelenség adja meg az út igazi élét, mert ez a kettősség folyamatosan ott van a szélvédő túloldalán.
Említettem korábban a vadságot... Nos ez főként a kanyon falaiból sugárzik.
Néha annyira szűk az út és olyan magasan tornyosulnak fölénk a sziklák, hogy a napfény is leginkább csak vendég odalent. Ez a fajta természetes bezártságérzet egyszerre nyomasztó és tiszteletparancsoló, és pont ettől lesz olyan katartikus, ahogy a völgy végén végre kinyílik a tér, és megérkezünk Mostarba 😌
Mostarban a Stari most nem csak egy látnivaló, az öreg híd gyakorlatilag szó szerint a település origója: az egész óváros a híd köré szerveződött. Minden macskaköves sikátor ide fut be, és minden tekintet ezt a kecses, fehér ívet keresi.
Emiatt napközben a híd környéke mondhatni egy lüktető hangyaboly, ám ez az első blikkre közlekedési csomópontnak tűnő híd valójában a város történelmi horgonya 😌
Talán éppen ezért vált a híd jóval többé egyszerű átkelőnél: Mostar múltját, jelenét és közösségét is összeköti – de a történelme sajnos nem mindig építésről és összetartozásról szólt... Sajnos a délszláv háború Mostart sem kímélte.
Míg eleinte a bosnyákok és a horvátok vállvetve küzdő szövetségesek voltak a szerb erőkkel szemben, 1993-ra egymás ellen fordultak. A város ekkor vált a konfliktus egyik legbrutálisabb helyszínévé: kettészakította a frontvonal, a Stari most pedig pont a két tűz közé került.
A horvát tüzérség ezt kihasználva szétlőtte a hidat, hogy végleg elvágja a szálakat és porba tiporja a közösséget – de pont ez a rombolás szülte meg azt a dacot, ami aztán visszahozta a köveket a mélyből.
A város identitását ugyanis nem tudták megtörni, mert a lakói búvárok és tűzszerészek segítségével, egyenként emelték ki a Neretva folyó jeges mélyéről az eredeti, iszapos kőtömböket – új erőt adva a több mint 450 éves örökségnek.
Kemény munkájuknak és a híd megálmodójának, az oszmán Mimar Hayruddin terveinek köszönhetően, a híd ma már ugyanolyan erőteljesen feszül a folyó felett, mint elpusztítása előtt évszázadokon át.
Pro kalandor tipp 💡
Fél évezrednyi történelem és megszámlálhatatlan lépés után a hidat alkotó fehér mészköveket mára szinte tükörsimára koptatták az áthaladók. Bár látszódik, hogy próbáltak egykor barázda sorokkal tompítani a lejtésén, mára viszont azok is hasonultak a kövek felületéhez. Emiatt erősen javaslom a korlát melletti közlekedést, hacsak nem akartok dobni egy látványos seggest... 🫢
Ha már kövek... Mostarban nemcsak úgy a lábunk alatt hevernek, hanem könyörtelenül meghatározzák a város hangulatát. Ahogy leérsz a hídról, a simára koptatott fehér mészkő átadja a helyét a bazár szabálytalan, fényesre járt macskaköveinek.
A Szarajevóban megismert ćejf itt is pimaszul elcsábít: nem kérdez, csak leültet.
Ahogy megcsap a sűrű, frissen főtt kávé illata, miközben a rézművesek ritmusra kalapálnak, rádöbbenünk, hogy tök felesleges kapkodni lábunkat. Itt a bazárban nem turistáskodni kell, hanem hagyni, hogy beszippantson az egész katyvasz 😌
Miközben sötétedés után leültök egy kopott asztalhoz és elmerültök a fejetek felett lógó ezerféle lámpás pompájában... higgyétek el, ti sem akartok majd jó darabig továbbindulni ⏳✨
Azonban ez a város nem egy skanzen – itt a csillogó bazársor és a háború nyers valósága között nincs védőtávolság. Elég csak egyetlen mellékutcába befordulnunk, és a kézzel hímzett kelmék mögül azonnal előbukkannak a szétlőtt betonfalak.
Mostar nem kér elnézést a látványért: a romok itt egyszerűen beleépültek a városképbe, emlékeztetve mindenkit arra, hogy az újjáépítés nem csupán fejlődést jelentett, hanem egy darabonként visszaszerzett várost ❤️🩹
Panorámák, amikért megéri lépcsőzni 🕌🌷
Mostarban a szép kilátásért nem feltétlenül kell kilátót keresni. Néha elég hozzá kilépni a bazár forgatagából, nekivágni egy lépcsősornak, aztán hagyni, hogy az óváros vezessen. Persze ez többnyire azt jelenti, hogy ami lefelé még remek ötletnek tűnt, azt előbb-útóbb valahogy visszafelé is teljesíteni kell... 😅
Mi sem jutottunk fel minden magaslatra, mert most csak egy esténk és a következő délelőttünk volt a városra. Mégis újra és újra olyan helyeken kötöttünk ki, ahonnan egészen más arcát ismerhettük meg.
Volt, ahol a Neretva türkiz szalagja nyílt meg alattunk, máskor a minaretek emelkedtek a háztetők fölé, néha pedig egy a folyó fölé épült teraszról néztük, ahogy az óváros szinte rátelepszik a vízpartra.
Azt hiszem, éppen ez Mostar egyik legjobb tulajdonsága: nem kell feltétlenül felmászni a város fölé ahhoz, hogy felülről is beleszeress 🤗
Amit mindenképp ajánlok megnézni, az a Lučki most. Onnann az Öreg hidat, a Neretvát és az óvárost együtt lehet látni – ráadásul anélkül, hogy ehhez bárhová fel kellene mászni.
Ha pedig szeretnétek egy kicsit eltávolodni a Stari most körüli nyüzsgéstől, már néhány utcával arrébb is sokkal nyugodtabb nézőpontokat lehet találni.
Azonban, mégis a Stari most környékén jártok, érdemes lesétálni egészen a Neretva partjához.
Lentről egészen másnak hat az Öreg híd, mint amikor rajta állunk. Csak innen érződik igazán, milyen magasan ível a folyó fölött. Utána pedig jöhet a visszakapaszkodás az óvárosba, ahol a magasabban fekvő utcák és teraszok már a Neretvára és a szemközti hegyoldalra nyitnak kilátást.
Pro kalandor tipp 💡
Ha több időtök van Mostarra, mint nekünk, érdemes a várost valamelyik magasabb pontról is megnézni. Egészen más perspektívát adnak az óvárosra, főleg a hegyek közé szorult városrésznek.
Mi ezeket most kénytelenek voltunk meghagyni egy következő kalandra, de például a Koski Mehmed pasa mecset minaretjéből az Öreg híd, a Neretva és az óváros háztetői állítólag egyszerre tárulnak az ember szemei elé. És valószínűleg hihetünk a pletykának, mert gondolom nem véletlenül tartják pont ezt Mostar egyik legszebb kilátópontjának 😏
Viszont, készüljetek fel, mert a látvány nem adja magát könnyen – a minaretbe szűk és meredek csigalépcső vezet fel.
Ahogy leszáll az este, a város mintha még egy lapot fordítana a saját történetében.
A nappali nyüzsgés nem tűnik el, csak átalakul: kigyúlnak a fények a folyóparti teraszokon, a Neretva visszatükrözi a város fényeit, a macskaköves utcákból pedig egyre csábítóbban szivárognak az illatok.
Egy ilyen nap után pedig egyetlen fontos kérdés marad: Na, mit eszünk? 🤤
A bosnyák konyhával már Szarajevóban elkezdtünk ismerkedni, Mostarban viszont egészen más díszletet kaptunk mellé: itt egy vacsora könnyen több lesz egyszerű étkezésnél... Az óváros és a Neretva környékén ugyanis rengeteg terasz bújik meg a házak között és a folyó fölött, ahol a vacsora mellé gyakorlatilag a város esti fényeit is felszolgálják ✨
Milőtt mi rábukkantunk egy hasonló paraméterekkel rendelkező szabad asztalra, elvesztünk kicsit a teraszok alatti labirintusokban... Amit egy pillanatig sem bántuk, mert sok érdekes zugot fedeztünk fel.
Ami pedig az ételeket illeti, Szarajevóban már elkezdtünk ismerkedni a bosnyák konyhával, Mostar azonban már Hercegovina, és ez az étlapokon is érezhető: a balkáni és oszmán örökség mellé itt erősebben bekúszik a mediterrán világ is.
Ha valami igazán helyit kerestek, érdemes megkóstolni a sogan-dolmá-t (ejtsd: szogán dolmá), vagyis töltött hagymát, a lassan főtt húsos-zöldséges bosanski lonac-t (ejtsd: boszanszki lonác), illetve a japrak-ot (ejtsd: jáprák), amelynél a fűszeres húsos tölteléket szőlőlevélbe göngyölik.
Ha pedig inkább maradnátok a biztos balkáni vonalon, a grillezett húsokkal, a ćevappal és a sajtokkal Mostarban sem nagyon lehet mellélőni.
A vacsora végét pedig kár lenne elsietni: egy szelet baklava (ejtsd: báklává) vagy tufahija (ejtsd: tufáhijá), esetleg egy pohár hercegovinai bor mellett az ember egészen könnyen megfeledkezik arról, hogy eredetileg csak vacsorázni ült le 😌
Szarajevó után már kezdtük azt hinni, hogy kiismerjük Bosznia-Hercegovinát. Mostarnak viszont ehhez azért volt néhány szava... 😏
A két város közti útról fentebb már áradoztam, így az újabb ömlengéstől megkíméllek benneteket és inkább csak visszautalok rá, mennyire gyönyörű volt 😇
Beesteledett, mire beértünk Mostarba, ezért gyorsan átvettük a szállásunkat, mielőtt bezárt a recepció.
Habár ennek a hotelnek volt saját parkolója, mégis nehezebb dolgunk volt, mint Szarajevóban... A férőhely limitált volt, és az út mentén egy szűk helyre kellett ráfordulni több már ott parkoló autó közé.
A Hotel Villa Nadin-ban foglaltunk szobát, mert egészen jó áron kínált csak 1 éjszakára is, és nincs messze gyalog tőle az óváros. A személyzet segítőkész és kedves volt, a hotel környezete pedig kellemes. Vannak klassz kis közösségi terek és bár is, sőt, még kültéri medence is.
A szobánk kényelmes volt – kis kuckószerű –, saját fürdővel. Simán el tudtunk volna itt lenni hosszabb időt is, viszont ha erdetileg több napra terveztünk volna, valószínűleg nem ezt a szállást választjuk. Viszont így utólag, a tapasztalásaink alapján ha több hasonló áru és elhelyezkedésű szállás opciónk lenne, emellett döntenénk újra.
Fun fact 🤫
A fürdőben kicsit felsejlett az otthon-érzésünk, mert a sima csempék között néhány a várost ábrázoló "fotó csempe" is be van építve. Nekünk is van itthon egy nagyobb ilyen jellegű csempe Hollandiából, egy szép holland városképpel 😊
Miután kicsit felrissítettük magunkat, végre neki iramodtunk a városnak.
Viszont mikor már jó ideje gyalogoltunk, gyanút fogtunk... sokkal kevesebb percet írt induláskor a Google Maps, mint amennyi ideje sétáltunk. Ránéztem újra, és kénytelen voltam bevallani Lalinak, hogy az ellenkező irányba indultunk el... 🙈
Na, most itt lehet azt mondani, hogy az én hibám... És jó, ha szigorúan vesszük, talán az én hibám 🤷🏻♀️
De legyetek őszinték: nektek mindig egyből a megfelelő irányba ugrik a nyilacska az alkalmazásban? Biztos előfordul néha nálatok is, hogy össze-vissza forog és kell neki idő, mire magára talál. Nyugi, tanulság levonva: gyakrabban elő kell venni a zsebemből.
Mehetünk tovább? 🙄
Végül sikeresen beértünk az óvárosba, és nagyjából akkor vált világosság, hogy Mostar tényleg egészen más élmény lesz, mint Szarajevó...
Arra gondoltam, hogy ez a hely is biztosan szép nappal is, de ezek a fények... ahogy végig futnak mindenen... ahogy csillog tőle a folyó a híd alatt... igazából próbálom kifejezni azt az élményt, de valójában leírhatatlan.
Ezt egyszer muszáj nektek is élőben látnotok! 🥹
Ez a látvány tényleg egészen elképesztett.
Persze azért sokáig nem akartunk egy helyben maradni, hiszen nem sok időnk volt a felfedezésekre. És ha már sikerült megtalálni a várost, ideje volt rendesen el is veszni benne 😏
Különösebb terv nélkül vágtunk neki az ismeretlennek, így hol egy lépcsősor vitt lejjebb a folyó felé, hol egy szűk macskaköves utca csábított tovább, közben pedig minden második sarkon meg kellett állni valami miatt.
Valahol itt kezdtem megérteni, miért éreztem Mostart már első benyomásra ennyire másnak, mint Szarajevót. Míg ott folyamatosan egy nagyváros felfedezését éltük meg, itt néhány perc alatt beszippantott egy sokkal kisebb, sűrűbb világ.
A barangolás közben persze előbb-utóbb a vacsora kérdése is felmerült, és szerencsére nem kellett sokáig keresgélnünk: szemfülesen kiszúrtunk egy erkélyes éttermet, ahol éppen akadt egy szabad asztal is. Ennél jobb helyet az első mostari vacsoránkhoz aligha találhattunk volna 😌
A hely nevére sajnos már egyikünk sem emlékszik – arra viszont annál inkább, milyen jólesett végre leülni, enni valamit, és közben csak nézni az esti várost.
Említettem korábban, hogy a ćevappal nem lehet mellélőni...
Mivel Szarajevóban ez kimaradt, gondoltam itt majd eszem egy jót, szóval kikértem egy adagot. Nem azt mondom, hogy egyfajta gasztronómiai szerelmet vártam tőle, de némi ízorgiát azért titkon reméltem.
Mikor Horvátországban vagy Görögországban vagyunk, nekem ez ilyen "biztonsági" étel, ha éppen nem találok az étlapon semmi más nekemvalót – és egyébként itthon is többször eszünk. Ez sem volt rossz, de annyira jó sem, hogy egy legközelebbi látogatáskor is ezt egyem.
Persze, a teljesség igénye miatt azt is hozzá kell tenni, hogy a ćevapnak nincs egyetlen, kőbe vésett receptje. Ahogy Olaszországban is mást kaphatunk Toszkánában, mint Szicíliában, a Balkánon is régiónként eltérő a a fűszerezés, a hús összetétele, a méret vagy éppen az, mit kínálnak mellé.
Ha pedig már helyi ízek: Tudtad, hogy Mostarnak még saját söre is van? 🍺
A meglehetősen beszédes nevű Mostarsko Pivo természetesen nem kerülte el Lali figyelmét sem, úgyhogy míg én a ćevappal kísérleteztem, ő a helyi sört tesztelte 😄
Fun fact 🤫
A pincér felhívta rá a figyelmünket, hogy ez a tradicionális sör nagyon jól illik a balkanikus húsételekhez, például a ćevaphoz... 😄
Ez a sör egyébként egy világos, 5,0%-os alkoholtartalmú láger, amit itt készítenek a városban. Lalinak nagyon ízlett, és mivel a helyi boltokban is gond nélkül hozzá lehet jutni, több üveggel is hoztunk haza a családunknak és barátainknak ajándékba.
Miközben vacsora után még gyönyörködtünk a teraszról a kilátásban, alattomosan egyik pillanatról a másikra beütött a kajakóma...
Mondjuk egyébként is már egészen elfáradtunk, úgyhogy visszaindultunk a szállásra. Szerettük volna, hogy másnap délelőtt minél több energiánk legyen kihasználni azt a rövid kis időt, ami hazaindulás előtt jutott a város nappali arcának megismerésére.
Egy kiadós alvás után bedobtuk a hátizsákokat a kocsiba és bemerészkedtünk vele az óvárosba.
Igazából, sokkal egyszerűbb volt parkolóhelyet találni bent, mint gondoltuk. Hoztam róla nektek is rögtönzött videót 😊
Miután letettük az autót, elindultunk befelé a kis utcán, amit a fenti videón is mutatok.
Az igazság az, hogy amennyire letaglózott a város este, legalább annyira éreztem elveszni a varázsát, miközben a nappali fényében is megismertük. Ahogy bolyongtunk a macskaköveken, próbáltam rájönni a miértjére, és végül megfejtettem:
Mostar nemcsak bizonyos pontjain mutat különböző arcokat, teljesen más karakter ölt nappal és az esti fényekben is.
És szerintem az is közre játszik, hogy előtte Szarajevóban jártunk, ahol a Baščaršija nálam nagyon magasra tette a lécet. És igen, tudom, nyilván nem az ottani bazárt próbálják másolni vagy ilyesmi, de picit valahogy még is ilyen érzetem volt – mégha a két bazár nem is igazán összehasonlítható 🙄
Hiszen, bár a Baščaršija és Mostar történelmi bazárnegyede funkcióját és oszmán eredetét tekintve rokon világ, de méretében, hangulatában és mai élményében nagyon különböző.
A Baščaršija jóval kiterjedtebb: utcák és sikátorok egész hálózata, ahol ma is egymást érik a kézművesműhelyek, üzletek, kávézók és éttermek. Mostar bazárnegyede ezzel szemben kisebb és koncentráltabb, szorosan az Öreg híd köré szerveződik, így sokkal hamarabb bejárható – és nappal emiatt jóval turistásabb hatást is kelt.
Emiatt nektek azt javaslom, hogyha tehetitek, akkor előbb Mostart fedezzétek fel, és csak utána Szarajevót. Úgy egész biztos, hogy mindkettő nagy élmény lesz, napszaktól függetlenül! 🤗
Ha pedig barangolás közben picit elpillendtek, érdemes tárgyra térően kérdezni mielőtt betértek egy éttermebe és helyet foglaltok... így nem adtok esélyt a pincérnek, hogy elhajtson benneteket, ha csak kávét és üdítőt szeretnétek fogyasztani. Minket azzal a címszóval állított fel, hogy az asztalok az étkező vendégek számára vannak fenntartva...
Ezt meg is értettem volna, ha mondjuk alig lett volna szabad hely és ebéd idő van, de a közel 20 asztalból 2 volt foglalt, és még néhány óra volt a déli harangszóig. Mindegy, úgy vagyunk vele, hogy jobb a békesség, úgyhogy elnézést kérve továbbálltunk, és inkább egy bazársori árusnál oltottuk a szomjunkat.
Lajosomra kisvártatva azonban rájött a szükség, így elkezdünk illemhely után nézelődni. Rábukkantunk egy "TOALET 🚻" feliratra, és az útmutatását követve néhány perc múlva egy érdekes udvarában találtuk magunkat.
Míg Lali bement a mosdóba, én rákerestem hol is vagyunk pontosan.
Megragadta a figyelmem egy kút, amiről kiderült, hogy egy šadrvan (ejtsd: sádrván), ami az ima előtti rituális mosakodásra szolgál, és a mecsetek udvarának jellegzetes eleme. A helyszínről pedig megtudtam, hogy a Koski Mehmed pasa mecsethez kapcsolódó történelmi épületegyüttes része.
Pont kezdtem volna megismerni a történelmi részleteket, mikor a perifériámban feltűnt a gyors léptekkel felém közeledő Lali, karon ragadott, és az orra alatt mormogva valamit maga után vont. Hirtelen azt gondoltam, biztosan valami atrocitás érte a mosdóban, de kiderült, hogy sziplán csak sokkot kapott attól, hogy a WC-kagyló helyén mindössze egy lyukat talált 🤭
No igen, voltunk már több helyen a Balkánon, de valahogy mindig mákunk volt az angol WC-vel, és bele sem gondoltunk, hogy minél több ilyen helyen tesszük tiszteletünket, a nagy számok törvénye idővel utólér... 😅
Tekintve, hogy Lali ezzel a kulturális élménnyel egyelőre nem kívánt közelebbi kapcsolatba kerülni, a tervezettnél valamivel előrébb hoztuk az ebédet, abban a reményben, hogy egy étteremben rendes budit is találunk.
Az előző esti vacsora helyszíntől tudtadosan eltérő helyet igyekeztünk találni, hogy újabb impulzusokat kapjunk. Találtunk egy nagyon klassz kis zeg-zugos helyet, hangulatos kilátással a Kriva ćuprija-ra és a Radobolja patakra – és Lali is megkönnyebbült 😌
Az ebéd után sétálgattunk még egy picit, és az Öreg hídon téblábolva különös dologra lettünk figyelmesek: a híd korlátjánál napbarnított, fürdőnadrágos fiatalok egyensúlyoztak, körülöttük pedig egyre nagyobb tömeg gyűlt össze.
Szemléltük egy darabig az eseményeket, mire a tömeg közti hézagogban feltűnt, hogy az egyik srác pénzt gyűjt a körülöttük állóktól. Gondoltuk, biztos valami hirtelen rögtönzött utcai mutaványos atrakció vonzotta oda az embereket, de nem.
Kiderült, hogy ezek a srácok hídugrók.
Ők pedig nem csak "turistalátványosságok", hanem a város élő szimbólumai, akik elszántan várják a pillanatot, és amikor a tömeg figyelme (és a kalapba gyűjtött eurók összege) eléri a kritikus pontot, fejest ugranak a jéghideg Neretva 24 méteres mélységbe... 😱
A mostari hídugrás évszázados hagyomány a 17. század óta. Akkoriban a helyi fiatal férfiak számára az ugrás a bátorság és a felnőtté válás próbája volt – annak bizonyítéka, hogy valaki képes meghódítani a Neretvát is.
És ez ma sem az a műfaj, hogy az ember ledobja a hátizsákját, aztán egy „fogd meg a söröm” felkiáltással leveti magát a hídról 🫣
A hagyományt ma a Klub skakača u vodu Mostari, vagyis a mostari hídugrók klubja őrzi, és rend szerint éves versenyt is szervez. Hivatalosan 1968 óta rendezik meg, és két kategória létezik: a lábbal történő érkezés és a látványosabb, fejjel előre végrehajtott „lasta”, vagyis fecskeugrás.
A hídról ugrani pedig nagyon nem kezdőpálya. A Neretva hideg, erős sodrású, a vízfelszín pedig nagyjából 20–24 méterrel van a híd alatt, a vízállástól függően. A helyiek generációkon át adták tovább az ugrás technikáját, a klubhoz kapcsolódó ugrók pedig komolyan készülnek rá – itt egy ugrás során rosszul tartott végtag nem csak apró szépséghibákat ejthet...
Ácsorogtunk ott még egy darabig, de végül ugrást nem láttunk, valószínűleg mert a kalap tartalma még nem érte el a kellő összeget. Az idő viszont elszaladt, ideje volt visszaindulnunk a parkolóhoz, hiszen előttünk állt még az út hazafelé.
Átvágtunk hát a bazáron, és lassan magunk mögött hagytuk azt a világot, ami alig egy nappal korábban még teljesen ismeretlen volt számunkra.
Mivel a helyi pénznemről és az átváltásról, meg egyéb praktikumokról már részletesen meséltem a szarajevói beszámolóban, itt inkább azokra a költségekre koncentrálok, amelyek kifejezetten mostari tapasztalataink voltak.
Mostarban nem használtunk tömegközlekedést – de úgy tudom zónák szerint vannak besorolva a jegyárak. Ez a város jóval kompaktabb Szarajevónál, így mi mindenhová gyalog mentünk, és ezt bátran tudom ajánlani nektek is.
A szállsunk a Hotel Villa Nadin-ban 51,30 euró volt az ott töltött 1 éjszakára kettőnknek összesen, amire akkor 18.545 forintot vont le a Booking. Ez ma már olcsóbb lenne, hiszen azóta erősödött a forint... 🙃
Mostarban nem tapasztaltunk számottevő eltérést a szarajevói árakhoz képest. Az ételek, a kávé, a szuvenírek és a legtöbb szolgáltatás is hasonló árszinten mozog, így ha már a fővárosban kialakult egy képetek a boszniai árakról, Mostarban sem ér majd meglepetés.
Apropó meglepetés... azt hiszem megtaláltam a világ egyik legnagyobb hűtőmágnesét 😄
Amit még lehet, hogy nem meséltem nektek, hogy gyűjtöm a hűtőmágneseket 🫢
Még nagyon régen azért kezdtem el, mert nagyjából a Balatonon túl sosem jutottam, míg sok barátom és rokonom ezzel szem sokat utazott. Valahogy mintegy iratlan szabály, kialakult, hogyha valaki olyan helyen járt, ahol én még nem, akkor hozott nekem onnan egy hűtőmágnest.
Aztán mikor elkezdtem utazni, azért kezdtem el magam is venni őket, hogy "na, nézzétek itt is jártam!" 🥹
Így amikor ránézek a hűtőre, mindig eszembe jut egy-egy utazás – és talán ezért szeretem őket ennyire. Nem a mágnes miatt, hanem azért, mert mindegyik egy pillanatot, egy érzést vagy egy helyet idéz fel. Mostantól Mostarét is.
Ha viszont csak képeket néznétek róla, valószínűleg azt mondanátok, hogy Mostar egy romantikus, mediterrán kisváros. És részben igazatok is lenne.
Csakhogy ez a város nem hagyja, hogy ennyivel elintézd. Minden szépsége mellé odatesz valamit, ami kizökkent, elgondolkodtat vagy éppen teljesen más megvilágításba helyezi azt, amit addig láttál. Ettől válik igazán emlékezetessé.
Talán nem minden utazás végén az a legfontosabb kérdés, hogy beleszerettünk-e egy helybe. Sokkal inkább az, hogy hazahoztunk-e magunkkal valamit belőle.
Én Mostarból nem egy "tökéletes képeslapot" hoztam haza, hanem egy csomó gondolatot és érzést, amik még sokáig elkísérnek. És azt hiszem, végül is ez egy utazás legnagyobb ajándéka 😌
Ez még csak a következő oldal az útinaplóban... 😉📖
Mostar után tovább lapozunk, mert Bosznia-Hercegovina mellett még rengeteg történet, különleges hely és váratlan élmény vár ránk! 🗺️
Ha nem szeretnél lemaradni az új bejegyzésekről, csatlakozz a Kalandor Közösséghez! 🧭💚
Comments